In Da Mix

deLuxe DVD

Solarize

Reaction

1.999 maxi

Rólunk

Robbanó televíziók, elektronikus tánczene, pszichedelikus utazás, új dimenziók, party, világzene, belső filmek, lüktető ritmusok, gitáralapú elecktrock. Magyarország legnagyobb múltjával rendelkező elektronikus zenekara.

Az 1996-ban alakult colorStar az első magyar színes televízióról nevezte el magát: a több jelentésrétegű név így egyszerre utal zenéjük "színességére", illetve a "belső filmre", ami - elsősorban a korai - lemezeik lebegő hatású folyamatzenéinek hallgatása közben indul el a hallgatóban. A colorStar ugyanis az elsők között ötvözte az elektronikus party zene különböző irányzatait a pszichedelikus, gitáralapú pop-rockkal. Koncertjeiken rendszeresen kísérletezik a zenét vizuális elemekkel erősítő megoldásokkal is, azzal a céllal, hogy fellépéseit összművészeti eseménnyé emelje.

A megalakulása óta eltelt időszakban a magyar popzene egyik fontos, nemzetközi ismertséggel rendelkező együttesévé vált. Hiszen amellett, hogy fellépett a legtöbb fontos magyar fesztiválon, körbejárta az ország klubjait, a csapat koncert-aktivitása túlmutat az ország határain.
A colorStar bejárta Nyugat Európát, a Benelux-államokat, a Balkánt, a Zene Ünnepe rendezvénysorozat apropóján pedig eljutott Isztambulba is. Rajongói üzeneteik között az USA, az Egyesült Királyság, és az európai államok mellett olykor egészen meglepő régiók neve is felbukkan, mint pl. Nepál, Peru, Pakisztán, Szibéria.

A 2006-os, tizedik születésnapjukon készült nagyszabású, deLuxe koncertjük felvétele DVD-n is megjelent, a filmet többször műsorára tűzte a Magyar Közszolgálati Televízió, és a Duna TV. 2009-ben meghívást kaptak az MR2 Petőfi Rádió Akusztik című műsorába, és az erre az alkalomra összerakott, világzenei ihletésű, és hangzásvilágú műsorral is nagy sikerrel koncerteztek a magyar klubokban, fesztiválokon. Szintén ebben az évben léptek fel önálló estjükkel a budapesti Művészetek Palotájában, ahol főleg a korai lemezeik hosszabb lélegzetvételű kompozícióira épülő műsort adtak elő, az Urbanizer Visual csapat egyedülálló, különleges vetítésével kísérve.

Dalaik közül kettő is felkerült az MR2 Az elmúlt tíz év száz legjobb dala elnevezésű, közönségszavazatok alapján összeállított listájára, közülük az egyik, (Roam the land) a rádió által kiadott Egy kis hazai című válogatás CD-n is helyett kapott. 1996 óta a csapat számos kiadványt jelentetett meg, ezek közül a 2012-es Flow című, ötödik sorlemez egyfajta korszakzáró alkotásként is felfogható, hiszen az album készítése során távozott a zenekarból két régi társ: Farkas Zoltán dobos, és Szinovszki Márton billentyűs. A tagcserék után a colorStar a zenekart tovább működtető két alapító tag, Keleti András, és Szalay Péter irányításával, új felállással, és felfrissített zenei koncepcióval vágott neki a munkának, melynek első gyümölcse a már az új tagokkal megírt és felvett Solarize lemez.

A zenekar 2016-ban ünnepelte huszadik évfordulóját telt házas A38 Hajós koncerttel és országos turnéval, melynek során a Fishing on Orfű fesztiválon a Kulturgyom.hu szerint a nap koncertjét adták. Őszi nagykoncertjük a Dürer kertben volt, ahol ismét különleges vizuállal lepte meg rajongóit a zenekar. A turné során forgatott anyagokból turnéfilm, ami a 2047 tavaszán megjelent In Da Mix remixlemez után az ősz folyamán kerül bemutatásra. 



colorStar:

Keleti András - ének, gitár
Máté Szabolcs -szintetizátorok,ének,vokál
Sándor Dániel - dob
Somogyi Ferenc - basszusgitár
Szalay Péter - gitár, vokál

Diszkográfia:

Heavenicetrip! – 1998  (Bahia)
1.999 – maxi cd – 1999 (Black Cat Cinemagic)
Via la musica – 2001 (Bahia)
Komfort – 2004 (Stereo Kft.)
De Luxe DVD – 2008 (Stereo Kft)
colorStar  - 2009 (Megadó Kiadó)
Komplementer – remix album  - 2011 (Narrator Records)
Flow – 2012 (1G Records)
Solarize - 2014 (1G Records)
In Da Mix - 2017 (Launching Gagarin Records & Management)

Korábbi tagok:

Bertók Tibor - billentyűsök (1996 - 1998 )
Balahoczky István - alapító, basszusgitár (1996 - 2002 )
Bese Csaba - basszusgitár (2001 - 2005)
Farkas Zoltán - alapító, dob (1996 - 2011)
Turjánszky György - basszusgitár (2005 - 2009)
Szinovszki Márton - billentyűsök (2002 - 2012)

Solarize booklet

colorStar YouTube

One more song

Kicsi fény

Drops of tears